Ecsetvonások M. S. mester portréjához
Barátságunk ’82 tavaszán kezdődött. Te a bolondok napján jöttél ide, mondta köszöntésképpen (április elsején szegődtem a Debreceni Tanítóképző Főiskolára), én meg aznap születtem, mikor ledobták Hirosimára az atombombát, szóval kezet foghatunk. Nem kívánom az alábbiakban Makoldi mester művészetét, tudományos vagy pedagógiai munkásságát méltatni, mások bizonyára majd megteszik, csupán néhány derűs, rá oly jellemző történetet, makoldis pillanatot szeretnék megidézni.
1984 tavaszán nagy fába vágtuk a fejszét: ősbemutatóként vittük színre Csenki Imre – Vargha Balázs A tücsök és a hangyák című gyermek-daljátékát – 116 közreműködővel (profi színészekkel, zenészekkel, tanítóképzős lányokkal meg a gyakorlóiskola énekkarosaival). Makoldi mestert kértük fel díszlet-és jelmeztervezőnek. Kitűnő vázlatokat készített, s végre igazán nagyban alkothatott. Egy 18×6 méteres háttér-vászonra kellett felvinni a megálmodott két hangyaboly „mikrokörnyezetét”. A textilia beszerzése és megvarratása után következett az előrajzolás meg a kifestés. A főiskola kézilabdapályáján, alkalmi szabadtéri műhelyben dolgozott famulusaival. Hatalmas kétágú létráról dirigált, s tanítványai félszemmel őt figyelve húzogatták a vonalakat az óriásvásznon. Alapozáshoz klasszikus anyagot, tojásfehérjét használtak – ilyen mérethez azonban több száz tikmonyra volt szükség. De mi legyen az értékes tojássárgájával? Hogy ne menjen veszendőbe megfőzték, megsütötték, s jóízűen mind megették – rengeteg rántotta meg több kancsónyi madártej képződött a maradványból. A művészeti tanszék környékét még napokig belengte a vanília édeskés illata…
- január 19-én, a magyar kultúra napja előtt gyönyörű Makoldi-grafika jelent meg a Debrecen hetilapban. Két héttel elébb Tóth Dénes szerkesztő úr kér meg, hogy „mivel a művész jó barátom, s bizonyára értek ezekhez a képjelekhez”, írjak hozzá egy 800 karakter terjedelmű „valamit”. Lapzárta előtti napon felhívott, hogy boldogultam-e a Makoldival. Csak egy mondatot írtam (Eeegy mondatooot?), de az éppen 800 karakter (megkönnyebbült sóhaj). Miután alkotónk is elolvasta, ekképpen reagált: Művészem, ez az opus majdnem olyan jó, mint az én képem. Tudod mit? Neked adom! A kis diópác-kép azóta gyűjteményem legbecsesebb darabja. Vendégeim elsőként azon szoktak elcsodálkozni, hogy: Makoldi ilyen kicsiben is tud dolgozni?!
Mesterünk nagy barátja volt a kulináris élvezeteknek! Berda verseit idéző áhítattal nyúlt ételhez, italhoz. Az első falatot általában lehunyt szemmel tette magáévá, bor után kicsinykét cuppantott, majd égre emelt szemmel mondta: Hát ez isteni! Szerette barátai főztjét is. Művészem, nem ütnél össze valamit? – szokta volt kérdezni. Ha felesége, Gizó hosszabb ideig Tokajban időzött, s mivel tudtuk, hogy Sándorunk betyárkoszton van, gyakran leptük meg egy-egy vastagabb étellel, babgulyással vagy korhelylevessel. Nagyon szerette például a Pikó-féle vadas étkeket, de beérte egy jóízű szalonnázással is, végezetül mindig előkerültek a jóféle tokaji borral vagy pálinkával töltött szolgálati lámpások… Felejthetetlen esték voltak ezek Medgyessy Ferenc asztalánál kvaterkázva, régmúlt dolgokon tűnődve!
Nem folytatom, inkább főzök egy jó kis korhelylevest, Sándorunk ízlése szerint.
