Vonatozó
Atyánkfia mindig is szeretett vonatozni. Gyermekkorában, odahaza Szatmárban, kedvenc tanyájuk, a vasúti őrház és a rámpák környékén bandáztak, talpfarakások között, mint a Pál utcaiak, de homokbombák helyett ők csúzlival lődöztek, no nem egymásra, hanem verébre, vadgalambra, olykor meg a póznák porcelánjára (szüleiken hajtotta be később a MÁV a tetemes kárt). A kiérdemelt pofonok sem vették el kedvét, serdülőkora minden nyarát a vasúton töltötte. Tíz-tizenkét fős fiúcsapat tartotta tisztán az ágerdői szárnyvonalat, személyes ismerősük volt minden talpfa meg áteresz az országhatártól Mátészalkáig. E munkához szabadjegy dukált, rajta a beosztás megnevezése: fűtisztító. Ragyogott is a szelvény, Jani vagy Józsi bá’ egy szál gazt sem nézett el. S a nyolc órás krampácsolás után milyen jólesett a fürdés a Krasznán, vagy az estébe nyúló ráadásfoci a kastélykertben!
Atyánkfia szerette az állomásokat is, no nem a gangos pályaudvarokat, meg a fényes restiket, ilyeneket aztán látott később eleget, hanem a kis falusiakat – téglaberakásos ablakok, muskátli a forgalmi iroda előtt -, szerette a gondozott előkerteket, a csikorgó kavicságyakat, a mésszel mindig frissen festett szegélyeket, még azt a jellegzetes kátrányszagot is kedvelte.
Később, hétvégeken lévén hazautazás, a híres fekete vonattal jártak a diákok, falvanként falkába verődve, vagy iskolák szerint csoportosulva. Világjárni is mindig vonattal ment, autóra-repülőre nem futotta.
Még ma is szeret vonatozni. Bár jobbára IC-vel jár, gyors és kényelmes, a szemét azért nyitva tartja, s látja az agonizálást: megszüntetett szárnyvonalak – legutóbb már Kalocsára is buszoznia kellett -, lepusztult épületek, gazdátlanság-gondatlanság jelei, tengernyi szemét és gaz pályán, pályaudvaron, mindenütt (Józsi bá’ meg forog a sírjában). Hallja, hogy ilyen-olyan érdekek, meg az országúti lobbi…
A végeken még küzdenek a vasútért, civil szervezetek és kistérségi mindenesek fognak össze egy-egy vonal vagy állomás megmentéséért – van hát remény! De bíztató boldogabb vidékek példája is, hol az öntudatos és környezettudatos német, angol vagy francia polgár autó helyett inkább újra vonatra száll, mert tudván tudja: a vasútnak menni kell!
2008.
