Varjúnál
A bolt már gyermekkorában is bolt volt. Mondják, egy zsidó család alapította még az első világháború után, leszorulva ide, valahonnan Máramarosból, s hogy mindig Varjú-boltnak hívták, leghosszabb ideig regnáló tulajdonosa után. Eredetileg kimérést is ragasztottak hozzá, jobbára az hozta a hasznot, utóbb minősítették vissza raktárrá. Néhány nagyapakorú még őrzi a kocsmai kunsztok és borgőzös szóváltások emlékét…
Ide szalajtották hát atyánkfiát kiskorában, s most újra ide jár tejért-kenyérért, meg ami kell, a Varjú-féle boltba, hiába díszeleg cégtábláján az Ifjúság ABC felirat, csak e néven emlegetik. A keresztapa egykor még szóváltásba is keveredett, mikor egy Csóka nevezetű akarta tőle megvenni, mert azt hitte csúfságolja, de hátul aztán elsimították a dolgot.
A személyzet barátságos, rend és tisztaság mindenütt. A környék pár utcája adja vevőkörét, meg az egyik romatelep (ebből három is van a faluban, egymástól jól elkülönülve, törzsek szerint), nekik is útba esik. A választék mindig a vevők igényeihez igazodik, a tulaj szeizmográf-szerűen reagál az anyagi-korosztályi-ízlésbeli változásokra. Csak azt nem érti atyánkfia, hogy a tejet miért éppen Somogyból hozzák, a pékárut meg a szomszéd kisvárosból, mikor tejfeldolgozó a közelben is van, sütőüzem meg tán százlépésnyire. Abban azért már van logika, hogy töményt kizárólag félliteres kiszerelésben tartanak, az „ampullákat” meg a „kétdekásokat” ne itt fogyasszák a bolt előtt, aki inni akar, megveszi ezt is. Az italosztály a legtávolibb sarokban található, remek üzleti fogás, szépen kacskaringózva lehet megközelíteni, oda-vissza aztán mindig kerül még valami a kosárba.
Egy fiatalasszonyra csodálkozik rá atyánkfia, ki süteményt vásárolna iskolába induló gyermekeinek. A megszólalásig hasonlít egykori osztálytársára, a szép kis cigánylányra, aki hetedik után kimaradt, mert „úgy maradt”, s tizenhat évesen már a „kettedik urával” élt. Mai ez a bukta? – kérdi. Persze! – hangzik a válasz, majd „félre”, hogy azért ő is hallja: A jövő héten meg alig várja majd, hogy leértékeljük a másnapos kenyeret. Most kaptak segélyt, költenek ész nélkül, fej nélkül. Atyánkfia azonban már az ismerős menyecske habos-babos belépőjét figyeli, a piacról jött, kosara zöldségfélékkel teli, kellene még egy kis delikát meg cérnametélt a főzéshez, de már fordul is, mert kezdődik az ismétlés.
Atyánkfia meg azon tűnődik, hogy a szépen ápolt pázsit helyén milyen jól mutatna náluk egy-két zöldségágyás a karfiol meg káposztafejek között. A díszkivilágítás azért maradhatna.
2010.
