Szülőhelyünk

Hivatalos iratokat, sárguló anyakönyveket böngészve pár évtizede „a születés helye” rubrikában atyánkfia még olyan érdekesen szép nevekkel találkozhatott, mint Gyergyótekerőpatak, Hosszúmező vagy Pinkamindszent, közelebbi tájakról meg ilyenekben gyönyörködött, mint Hegyközcsatár, Érpatak vagy Bihardancsháza.  A mai negyven körüliek már csak szülőotthonos, kórházas településen láthatták meg a napvilágot. Püspökladányban pl. még meg lehetett születni, de Sápon vagy Szerepen – mely helységről pedig tudnivaló hogy a világ közepe! – már nem.

Atyánkfia virágos jókedvében gyakran idézte meg így barátainak szatmári szülőfaluját: Szamosszegen születtem, szép színésznőt szerettem! (Ez ugyan egy szótaggal hosszabb, mint amaz, mármint a Babitsé, de úgy igaz, mint az – tette mindig hozzá). Édesapja, egyszer csak megunva a költői kivagyiskodást, így koppintott az orrára: Te, fiam a szamosszegi szeszfőzdétől százméterre születtél!

Az új évezred gólyáinak már csupán néhány tucat városi címre kell gyermekeket hozni, diszpécserük regisztrációja is leegyszerűsödött, a számítógép legördülőjén meg jól elfér az a pár, nyelvileg sem túl bonyolult születési hely, csak rá kell klikkelni.

Vajon fél évszázad múlva, korunk tudós kutatója milyen neveket talál majd a „a születés helye” rubrikákban? S mi lenne akkor, tűnődik tovább atyánkfia, ha újra bibliai időket élnénk, mint úgy kétezer éve… Hova születhetne?

                                                                                                    2008.