Rabul ejt a táj

Kering az atyafi a szalkai állomáson. Még mindig szinte szédül, nem tud szabadulni a sok-sok élménytől, amit Szatmár nyújtott az elmúlt napokban.

 Atyánkfia e táj szülötte, gyermekkorát a Szamos és a Kraszna mentén töltötte, no meg a gránic túloldalán, a nagyobbik szatmári „részeken”, az ottrekedt nagyszülőknél nyaralva. Évtizedek óta visszajár, pontosabban hazajár. Feltöltődni, megerősödni, megnyugodni csak itt tud, a végeken. Fogva tartja a táj utánozhatatlan szépsége, a Szamos-mente kis falvai, az Erdélyt idéző fatornyok, a kazettás mennyezetű templomok, a csekei csónakos fejfájú temető, a kis Túr, a még most is rámerengő bércek… Jólesik Kölcsey, Petőfi, Móricz nyomában járni. Szereti az itt élő egyenes tartású, becsületes kálomista magyart, kinek ajkán a „Te benned bíztunk eleitől fogva” még ma is hitelesen szól.

 Kering az atyafi a szalkai állomáson, szombaton, késő délután, úgy hat óra felé, a Debrecenbe menő vonatot keresve, mert várják otthon barátai, szomjazva egy kis hazaira, meg szép szatmári szóra. (Atyánkfia nem veti meg a kulináris örömöket sem! Egy üveg jóféle szilvapálinka, lekvár, dió, újabban ecsedi óbor mindig kerül a batyuba. A kötöttészta leves, a tengerikásás töltöttkáposzta már csak délebédi emlék, bár ize még mindig a szájában van.)

 Kering az atyafi a szalkai állomáson, de civisvárosba induló vonatra nem talál, sem pestire. Nem baj – gondolja -, kerülünk egyet Nyiregy felé. Vissza a nagy táblához! Sajnos, a nyiregyházi vonat hat előtt már elment, a debreceni még elébb, úgy negyedkor. No, lássuk a következőt! Mikor is?  Majd csak vasárnap hajnalban indul mindkét irányba, kevéssel öt előtt.

Kering az atyafi a szalkai állomáson, új megoldáson törve a fejét. (Majd’ fél napot mégsem tölthet kényszerűen Szatmár fogságában, az egykori csonka vármegye székhelyén, a régió központjában…) Irány a konkurencia, átpártolunk a Volánhoz, itt is van mindjárt a szomszédban! Az eredmény ugyanaz, mindkét nagyváros felé még délután elment az utolsó járat.

 Atyánkfia hosszan tűnődik, hiszen ráér, s egy Móricz-regénycim jut eszébe. Szatmár a Magyar Királyi Államvasutak és Volán Őfelsége kénye-kedvéből ma is az „Isten háta mögött” van!

 Szombat délután egyszerű, gyökér, fapados utazó, kedves atyámfia, ne vágyakozz el innen, mert fogva tart e táj. Gondolj Petőfire, a nagy utazóra, vagy kövesd Móricz példáját, aki szerint gyalogolni jó!

                                                                                                 2002.