A hetvenes évek végén figyelt fel rájuk először atyánkfia: két útszéli kukából pucér lábak kalimpáltak az ég felé! Hat-nyolc éves fiúcskák búvárkodtak derékig a sötétszürke alkalmatosságban, felszínre hozva apróbb kincseket meg sörösüvegeket, utóbbiak aztán „bélásra” váltódtak a közeli kisboltban. A gyűjtögetés e műfaját alkalmanként atyánkfia is művelte. Szívesen vadászott őszi-tavaszi lomtalanításkor felmenőktől örökölt, de már …
Atyánkfia éppen villamosra száll. Az egyenkék tuja érkezését másodpercnyi pontossággal jelzi a digitális tájékoztató – a várhatóan nagy nemzetközi igénybevételre tekintettel angolul is feliratozva. Vasárnap délelőtt van, a szép verőfényhez ma inkább séta illenék, de időre kell érkeznie, így hát villamossal-busszal „gyorsít”. A néhány böröndös-hátizsákos utashoz a plázánál meghatározhatatlan korú pár csatlakozik, jellegzetes öltözetük, illatuk …
A vasúti csomópontnak, ahol úrfikorában atyánkfia tanított, legalább száz éve a resti volt egyik legfontosabb közintézménye. Még a Monarchia idejében vívta ki magának ezt az előkelő státuszt. Mivel Pest után először itt álltak meg a gyorsvonatok szenet, fát meg vizet vételezni, az úri utazóközönség addig ráért falatozni valamit, vagy legurítani egy-két korsó sört. A csatlakozásra …
Hivatalos iratokat, sárguló anyakönyveket böngészve pár évtizede „a születés helye” rubrikában atyánkfia még olyan érdekesen szép nevekkel találkozhatott, mint Gyergyótekerőpatak, Hosszúmező vagy Pinkamindszent, közelebbi tájakról meg ilyenekben gyönyörködött, mint Hegyközcsatár, Érpatak vagy Bihardancsháza. A mai negyven körüliek már csak szülőotthonos, kórházas településen láthatták meg a napvilágot. Püspökladányban pl. még meg lehetett születni, de Sápon vagy …
Kölyökkora óta ismeri atyánkfia, érettségiző diák volt, mikor a szemközti házba meghozta a gólya kistestvérnek, egy nagyobbacska lány mellé. Szülei rövidesen elváltak, anyja nevelte (apját szinte nem is látta), később nővére önként távozott az élők sorából – viszonylag korán megedzette hát az élet. Atyánkfiával ritkásan találkoznak, néha esztendőket is átugorva, de ilyenkor, pár pohár bor …
Régi szüretekre emlékezik atyánkfia az otthoni kertben, egy lélegzetvételnyi szünetben, felegyenesedve a sorok között. Borkedvelő nép az itteni évszázadok óta. A magára valamit is adó gazda szőlőt tartott, boltos pincéje volt, de nem kereskedett a borral, napi fogyasztásra kellett nehéz ételek mellé, meg az inaszaggató munka után egy kis estvéli poharazáshoz. A Makkoson nagy szőlőskertek …
Atyánkfia mindig szerette a halász-vadász-madarász emberek társaságát, bár egyik foglalatosságot sem művelte. Gyermekkorában folyvást köröttük sündörgött, egyben-másban segédkezett is, vagy csak tátott szájjal hallgatta őket a partoldalon, fűben heverészve, hogy mennyi csínja van ám az állatok befogásának, elejtésének. Ők még tapasztalásból szerezték a tudományt, nem etológia-könyvekből, mint ezek a maiak… Szomszédjuk is gyakran vadászott (igaz, …
A bolt már gyermekkorában is bolt volt. Mondják, egy zsidó család alapította még az első világháború után, leszorulva ide, valahonnan Máramarosból, s hogy mindig Varjú-boltnak hívták, leghosszabb ideig regnáló tulajdonosa után. Eredetileg kimérést is ragasztottak hozzá, jobbára az hozta a hasznot, utóbb minősítették vissza raktárrá. Néhány nagyapakorú még őrzi a kocsmai kunsztok és borgőzös szóváltások …
Atyánkfia mindig is szeretett vonatozni. Gyermekkorában, odahaza Szatmárban, kedvenc tanyájuk, a vasúti őrház és a rámpák környékén bandáztak, talpfarakások között, mint a Pál utcaiak, de homokbombák helyett ők csúzlival lődöztek, no nem egymásra, hanem verébre, vadgalambra, olykor meg a póznák porcelánjára (szüleiken hajtotta be később a MÁV a tetemes kárt). A kiérdemelt pofonok sem vették …
Atyánkfia gyermekkorában nagy sportélet volt a faluban. Persze, ezt a korabeli politika is szorgalmazta. Az MHK (Munkára, Harcra Kész) meg a falusi szpartakiádok megmozgatták a népet, s ha kellett, ha nem, mindenkinek illett valamilyen sportot űzni. Eltekintve most a férfiak körében oly népszerű „félkaros súlyemeléstől”, azért a foci vitte a prímet. A helyi aranylábú gyerekek …
E termetes tárgy atyánkfiát csecsemőkora óta szolgálja. Most szobája dísze, tisztes iparosok keze munkája, amolyan békebeli műremek. Sokan megcsodálták már, színházi emberek alkudtak is rá – valamelyik nagyoperetthez kerestek ilyet -, szép summát ígérve érte, de nem válna meg tőle semmi pénzért. Két virágkosár díszeleg tetején, s a magasba nyúló zöldek alatt szokott olvasgatni meg …
Gyászol atyánkfia is, mint sok százezren e hazában s milliók a nagyvilágban. Eltemették Puskás Ferencet, a világ valaha élt talán legnépszerűbb focistáját. Atyánkfia még fiúcska korában látta játszani egyszer – de igaziból! – az Aranycsapatot a Népstadionban, talán ötvenötben, vagy ötvenhatban. Apja vitte magával, ki a foci szerelmese volt. Mutogatta, hogy melyik piros mezes Nándi, …
