Füreden járva első utam mindig a Balaton partra vezet, a Tagore-sétányra. Oly jó itt felidézni azt a már rég elsüllyedt világot, melyben igazán otthon érezném magamat. Emlékezetem vetítővásznán ilyenkor megjelenik a parton Szentgyörgyi Horváth Anna kisasszony, andalogva, napernyőjét forgatva, komornája kíséretében – odébb, a színházban pedig épp új darabjukat kezdik próbálni a teátristák. Egy későbbi snitt kistotálján Wesselényi báró ballag fürdődresszben – pár bemelegítő karmozgást végezve – a móló felé, idő telve meg már a híres indiai költőt, a Nobel-díjas Tagorét látom emlékfát ültetni…
Fák, emléktáblák és szobrok sorjáznak a sétányon, köztük a keletjáró Csoma Sándoré is, akit épp Tagore hazájába vezetett jó sorsa. Mindezen gondolatok Nagyenyeden jutottak nemrég eszembe Kőrösi Csoma Sándor fái alatt, a híres kollégium udvarán. A székely-magyar utazó egykor három pár páfrányfenyő (tudományos nevén Ginkgo boloba) csemetét küldött haza Indiából Európába – hálája jeléül. Egyet szülőfalujának, Csomakőrösnek, egyet az őt támogató londoni székhelyű Bengáli Társaságnak, egyet meg alma materének, az Enyedi Református Kollégiumnak. A három párból már csak ezek állnak, a tornacsarnok előtt, Sándor deák egykori tanulószobájából épp rálátni.
Az indiai költő füredi fája és székely atyánkfia páfrányfenyői mellett még egy kapocs köti össze őket: Kőrösi Csoma Sándor tudományos munkáinak java Kalkuttában jelent meg, Rabindranath Tagore szülővárosában!
Kelt Debrecenben, Balatonfüred testvérvárosában, Szent Mihály havában.
