Esztékában

Járja atyánkfia a magyar egészségügy bugyrait. Rendes negyedévi „tarifális vizitációja” a belgyógyászaton kezdődik, aztán keringés orvostól orvosig, majd egy előre egyeztetett időpontban ugyanott landol, honnan elindult. A háromnapos turné prolongálva földi léte végéig…

 Nagy gyakorlattal rendelkezik már, tudja, hogy a laborba például nem érdemes sem túl korán, sem túl későn regisztráltatni magát. Emberi időben érkezik hát, alig vannak a felvételi ablaknál, a párhuzamos sor, a bebocsátásra váróké azonban kétségbeejtően hosszú. Éppen 9.40-kor áll a végére, de jól tudja, hogy a szépen ívelő libasor csak látszat, lényegesen többen várakoznak  (páran kiültek rövid pihenőre, egyesek meg eleve váltótárssal, húggal-báttyal jöttek). Az első percek még derűsen telnek, előtte gyermeknevelésről cserélnek eszmét, még előrébb meg arról, hogy nincs munkahely, akinek meg van, az meg jobb lenne, ha nem volna.  Atyánkfia szereti hasznosan tölteni az időt, olvasni való mindig van nála, újabban Coelhot forgat, nyugodtan csemegézhet itt is. 10.40-kor pillant fel először A Zahirból, rövid mérlegkészítés (még legalább húszan vannak előtte, de már tizennégyen utána), a hangulat enervált,  ismét cserélnek a párok, folytatódhat a műélvezet. A könyv közepe táján jár, az író éppen balesetet szenvedett, kórházban ápolják, így aztán atyánkfia elmerülhet a francia egészségügy világában is. E paralel élvezet több rendbéli tanulsággal szolgálna, de hát ő most egy magyar esztéká folyosóján araszolgat előre, miközben a francia orvosnő épp azon sajnálkozik, hogy az író magánorvosa még nem érkezett meg. 11-kor ideges remegés fut végig a soron, vajh meddig rendelnek ma, mert az ablaknál írva vagyon, vérvétel: 7.30-11-ig! De hírnök jő bentről jó hírt hozva, addig tartanak ki, amíg a kiadott sorszámok, mire nyugalom árad szét, atyánkfia meg ismét alámerül. A szerző – most ne foglalkozzunk a miértekkel! – Kazahsztánban kutat a neje után, szerencsére ott nincs dolga az egészségüggyel, amúgy is izgalmasabb az itteni. Egyre kevesebb az előlálló, az élcsapat fegyelmezetten összezár, kínosan vigyázva a sorrendre, már egyre gyorsabb a bejutás, a bentiekhez erősítés érkezett.

 Végre bent! Már dél is elmúlt, a fáradt fehérköpenyesek magyarázkodnak (mindenkit ideirányítanak a városból meg a megyéből, pedig…), majd elnézést kérnek, öt perc az egész, lehet pisilni. Atyánkfia távozóban még üdvözletét küldi Ágikának (mármint a Horváth doktornőnek), az ittenieknek meg kézcsók.                                                                                                                                                                                                  2007.