Bunkerek

Atyánkfia kora gyermekkori éveit átlengték a mesék. No nem a sárkányosak meg a királyfisak, bár azokat is kedvtelve hallgatta-olvasta, hanem az igaziak, miket nagy időt megélt férfiak mondtak estelente az elszakított partiumi falucskában, szünidei nyarakon, a kiskapu mellett, lócára telepedve. Különösen apai nagyapja történeteit kedvelte a két háborúról és a közte esett dolgokról. Hites szemtanúként néha két-három öreg hadfi is bólogatott a sűrű cigaretta meg pipafüstben – majd’ mindegyikük négy állam hadseregének volt tényleges katonája! E történetek olyannyira bevésődtek, hogy évek múlva már ő terelte helyes mederbe a csapongó mesefolyamot.

Még évtizedek múlva is kristálytisztán emlékezett a legapróbb részletekre! Például, mikor először kiszabadulva a vasfüggöny mögül, hosszabb időt tölthetett Itália kék ege alatt. Atyánkfia szinte tobzódott az addig csak könyvekből, filmekből ismert emlékekben! Már csak két napjuk volt a szűken mért harmincból, mikor Rómából hazafelé jövet jó sorsa a Piave völgyébe vezette. A folyó vonalát követve egyre ismerősebb lett a táj! Nagyapja annyit regélt az itteni harcokról, hogy szinte filmszerűen peregtek le előtte újra az események. Igen, ez lehetett az a hely a vasúttal, a folyó és az út között!  S egyszer csak, a kanyar után előbukkant az állomás is, jobbra tőle a vashíddal, melyet magyar bakák tartottak hetekig tűz alatt. Atyánkfia – a többiek ámulatára – előre megmondta, hogy mikor mi fog következni. Megálltak. Rövidesen rálelt a félig betemetett, fűvel benőtt géppuskafészekre. Mit szégyellje? Elsírta magát.

Negyedszázad múltán megtalálta Kárpátalján a másik bunkert is, mit nagyapja, már mint a Magyar Királyi Honvédség póttartalékosa épített öreg bajtársaival a Latorca völgyében, az Árpád-vonalnak nevezett védrendszer részeként. Ezt már fényképezőgéppel örökítette meg az utókornak (a sokszor lenézett oral history bizonyítékaként), mint ahogy az erődítmény más részeit is, egy elegáns hídkávézó teraszáról. Mondják, e különös szerkezetet meg a hozzá tartozó proccos szállodát s kempinget egy újgazdag ukrán milliárdos építtette a történelmi tájba.

Kávéját kavargatva, régi időkre emlékezve atyánkfia megidézte még a Nagyságos Fejedelmet is, kit ruszinjai olyannyira szerettek, hogy emlékét mindmáig tisztelettel őrzik a „Latorca partján, hol a nóta más…”.

                                                                                                   2010.