A prímás
Atyánkfia családjában hat nemzedék óta minden elsőszülött fiú ugyanazon keresztnevet viseli. Mivel nevük napja a sorban legnagyobb nemzeti ünnepünk után következik, náluk pirosbetűs ez is. Ilyenkor, régen – az anyák-nagymamák kedvenc szavajárását idézve – ha kutyába rúgtak, akkor is Sándort találtak. Atyánkfia gyermekkorában, e nevezetes nap előestéjén, legalább tucatnyi hasonnevű ülte körül a tisztaszoba nagyasztalát hol ennél, hol annál a rokonnál-kománál, s egy kis „félkaros” munka után rögvest égig ért a jókedv, hogy aztán hajnalig tartson a kölcsönös köszöntgetés. Lányoknak, asszonyoknak szigorún tilos volt oda belépni, hol a csípősebb nyelvűek szerint még a biliből is bor folyt!
A névesték évtizedig elengedhetetlen kelléke, nélkülözhetetlen szereplője volt egy ugyanezen névre keresztelt cigányprímás is, akit azonban mindenki csak Tájtájnak szólított. Hogy e „művésznév” mikor s hogyan ragadt rá a tréfás névadásra igencsak hajlamos faluban, azt senki sem tudta, tán’ még a nevezett maga sem. Enyhén kancsal, elálló fülű, egyszálbélű emberke volt, kit egy komolyabb szél a szomszéd határig fújt volna, de sajátos külső tulajdonságainál is különlegesebb képességgel rendelkezett: fordítva hegedült! Kacska, valamikor rosszul forrt jobbkezével, egyedi csukló és ujjtartással ügyeskedve csalta ki normál húrozású instrumentumából a szebbnél-szebb melódiákat. Mindenkinek tudta a kedvenc nótáját, s azt is, hogy mire mi következik, rendelni sem kellett. Hegedűje meg ő maga is együtt sírt vagy kacagott a mulatókkal. Volt ugyan bandája, de e névestéken jobbára szólóban szerepelt (társai nem bírták az italozást, neki meg semmi sem ártott meg), nem akart szégyenkezni a többiek miatt.
Prímásunk jóideje már egy égi banda élén muzsikál, egykori törzsközönsége is lassan-lassan hozzáköltözik. A faluban meg, ha egyáltalán összeül valahol pár névestéző, CD-ről harsog Lagzi Lajcsi, a lakodalmas rock meg a Fekete Szemek. Igazánból már mulatni sem tudnak errefelé – állapította meg legutóbb rezignáltan atyánkfia. Azért ha Tájtáj feltámadna…
2010.
